Másfél évszázada harcol az elmúlással a Palotanegyed kéményseprője
Kultúrtörténet - a Kéményseprős ház története Vincze Miklós tollából:
"A főváros évszázadok kincsét őrző utcáin sétálva a figyelmes városjáró díszes épületek és szobrok tömegével találkozhat, melyek története sokszor messze túlszárnyalja a legmerészebb feltételezéseinket. (...)
Az épp megújuló Múzeumkerttől néhány percnyi sétára álló Kéményseprős ház már több mint százhatvan éve szegélyezi a Palotanegyed egyik legrégebbi utcáját, sorsa azonban egyáltalán nem méltó a korához.
A Téglavető néven a XVIII. század derekán született mai Bródy Sándor utca 1840-ben felvette Sándor főherceg nevét (Főherczeg Sándor utcza), telkei jó részén azonban még nem épületek, hanem kertek álltak. 1847-re végül megszületett a Nemzeti Múzeum épülete, a mögötte lévő telkek pedig lassan beépültek.
Az első ideköltözők közt a svájci-olasz származású, Locarnóból érkezett kéményseprőmestert, az 1840 óta a város kéményein dolgozó Devecis (Del Vecchio) Mihályt említhetjük, aki Hild Károllyal építtetett magának egyemeletes, klasszicista házat, melynek kapuja fölé saját mesterségének képviselőjét helyezte: egy létrás kéményseprőt.
A jobb kézfejét már elvesztett, horgonylemezből készült alkotás jó eséllyel nem csak házdíszként, hanem cégérként is szolgált, hiszen az építtető első emeleten élő leszármazottai még közel egy évszázadon át folytatták a mesterséget: Devecis del Vecchio Gyula az 1886-ban megszületett Budapesti Kéményseprő, Pala- és Cserépfedő, Kútcsináló és Kályhás Ipartestület elnöke, fia, ifjabb Devecis del Vecchio Gyula pedig az 1921-ben önállósult Budapesti Kéményseprő Ipartestület első elnöke lett. 1949-ben aztán államosították a kéményseprőipart, az olasz családok nevei pedig eltűntek a köztudatból. A Budapest folyóirat 1973. decemberében megjelent száma szerint a Devecis-dinasztia utolsó tagjának özvegye még a házban élt, utódai azonban már biztosan nem foglalkoztak kéménysepréssel.
Olasz kéményseprő Pesten? Miért?
A választ a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének meglepően szép, bár félkész oldalán lévő történeti leírás adja meg: “Valószínű az a feltevés, hogy a kéményseprés, mint keresetszerűen űzött foglalkozás, olasz földön alakult ki a legkorábban, minthogy a kéményseprő mesterségnek feltehetőleg őse, a kőműves- és a tetőfedő mesterség is olasz földön volt a legfejlettebb. Mátyás királyunk idejében is olasz kőművesmesterek foglalatoskodnak Budán és bizonyára ezek az olasz kőművesek tartották rendben a királyi épületek kéményeit és kandallóit is. […] A XVII. század második és a XVIII. század első felében az olasz kéményseprők mind nagyobb számban telepedtek le a magyar városokban. Számuk és tekintélyük annyira gyarapszik, hogy Mária Teréziától céhlevelet kérnek, aki 1748-ban Postolli Péter János győri kéményseprőnek és társainak engedélyt ad arra, hogy Győrött céhüket felállítsák, 1748. július 5-én pedig szabadalomlevelet ad Bellan Gotthárd és társainak a budai kéményseprő céh felállítására. A budapesti kéményseprő ipartestület első őse ez a budai szabadalmazott kéményseprő céh, amely 1748 november 17-én tartotta első ülését, megválasztván azon főcéhmesternek Bellan Gotthárdot, alcéhmesternek Sechers Gottlieb Pált. A céhgyűlések jegyzőkönyveiben szereplő Forrelli, Contrasti, Piroti, Bovorada, del Bondio, Subanoni, Fomino, Genovi, Peterotta, Godone, Nodini, Orelli, Albertini, Storno, Mollini, Baille, stb.családnevek majdnem kizárólag olaszok, s ezeknek az olasz elődöknek leszármazói a később Albertini, Devecis del Vecchio, Lafranko, Nessi, Nicora, Ronchotti, Toscano családok.” (olvasható még: A kéményseprőipar története oldalon. A szerk.)
Az 1855-re elkészült épület udvari szárnyát két évvel később egy emelettel bővítették, de a homlokzat mögött számos későbbi átalakítás nyomai is feltűnnek. Az L alakú udvar az utolsók közt őrzi a Palotanegyed egykori hangulatát, bár állapota a "Lásd Budapestet" bloggerének négy évvel ezelőtti helyszínbejárása során már jól láthatóan távolról sem volt ideális.(...) (Kéményseprős ház négy évvel ezelőtti helyszínbejárása)
A ház rövid történetét a homlokzatra helyezett rövid tábla is bemutatja, megemlítve egy kedves történetet: eszerint Devecis volt az, aki Petőfi Sándor fiának, az 1860-as évek végén, télvíz idején Pestre érkező Zoltánnak (1848-1870) egy télikabátot ajándékozott." (Petőfi Zoltán)
Forrás: Az eredeti cikk teljes terjedelmében itt olvasható.
Fotó: Vincze Miklós újságíró