Rendvédelmi Pályaorientációs Nap
Pályaorientációs napon vezette be a kulisszák mögé a diákokat a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás és az Országos Rendőr-főkapitányság február 1-jén. Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendészeti Szabadidő és Sportcentrumában több száz, középiskola előtt álló fiatal ismerkedhetett a rendvédelem feladataival.
A rendezvény célja az volt, hogy új távlatokat nyisson azoknak a nyolcadik osztályos gyerekeknek, akik a gyermekvédelem berkein belül nőnek fel és ezért kiemelten fontos orientálni őket abban, hogy megtalálják a saját útjukat.
A diákok megismerhették a tűzoltótechnikai szakfelszereléseket, beülhettek egy tűzoltógépjárműbe, bekapcsolódhattak az Országos Tűzmegelőzési Bizottság interaktív programjaiba, és megtudhatták azt is, mi is pontosan a kéményseprők feladata. Az ismerkedést akadályverseny-szerűen kialakított vetélkedő fűszerezte, amely során a diákok csapatokat alkotva pontokat szerezhettek, amennyiben helyesen válaszoltak a megismert szakmát érintő kérdésekre.
A csaknem húsz csapat tagjai lelkesen járták körbe a négy helyszín tizenkilenc állomását, amelyeken az elméleti ismeretek megszerzése mellett tesztelhették ügyességüket, fizikai alkalmasságukat is, és játékos vetélkedőkbe is bekapcsolódhattak.
A legfőbb törekvés az volt, hogy a gyerekek minden információt megkapjanak az itt bemutatott szakmákról, és megismerjék azt a képzési utat, amelyet bejárhatnak, ha úgy döntenek, hogy nemcsak középszintű, hanem felsőfokú tanulmányaikat is a rendvédelem berkein belül folytatnák.
Fotó: Szőke Péter BM OKF