Hírek, sajtóanyagok

Ál Cserhalmi a Rákóczi téren

„Rövid ifjúkori kalandozás után apám mintáját követve álltam be kéményseprőnek, ami kezdetben roppant ciki volt. Kiváltképp azért, mert első munkaterületem Budapesten, az örömlányokról elhíresült nyolcadik kerületi, Rákóczi téri körzet volt. Amit addig nem tudtam az életről azt gyorsan megtanultam. A téren működő textilipari szakközép lánytanulói közül sokan és sokszor ugrattak mint „kis kotrót”, míg munkatársaimra, édesapámra és szakmai tanítómesteremre Rácz Zoltánra vártam.

Kezdetben nagyon piszkos munka volt ez, rengeteg sparherd és cserépkályha működött a lakásokban, a gáz még csak itt-ott volt bevezetve, így szénnel, fával fűtöttek, amit havonta jártunk kormolni és a kéményeket kiégetni. Egy-egy este feketébbek voltunk az ördögnél.

Tudja, fiatalkoromban hasonlítottam Cserhalmi Györgyre, ezért nagyon népszerű voltam, és a kerületben lakó ügyfélkörből többen poénból Gyurinak szólítottak, pedig ismertek és tudták a valódi nevemet. Még filmszerepet is kaptam az Ékezet című filmben – igaz kicsi mellékszerepet, de Monori Lili, Sinkovits Imre, Őze Lajos, Szirtes Ádám és sok ismert színész mellett az én nevem is ott volt a stáblistán. Szeretek szerepelni, a szakmáról készült több tévéfelvételen is részt vettem."

Szakmai cikk-cakkok

"Hat és fél éven át róttam a nyolcadik kerület utcáit és tereit, majd átkerültem Angyalföldre, onnan pedig a negyedik kerületbe vezetett az első húsz éves szakmai út. A nagy változás 1996. február 15-én történt, kineveztek kirendeltség-vezetőnek a 15. kerületbe. Néhány évvel később az elsők között tettem le a kéményseprő-mestervizsgát, majd nyolc éven át a hetedik kerület, és újra a tizenötödik kerületi kirendeltség vezetője voltam a fővárosi kéményseprőipari vállaltnál. Végül 2017 óta vagyok a katasztrófavédelem kéményseprője.

Ebben a 45 évben olyan sokat változott a szakma, hogy már a gombcsavargatás sem a régi. Elsősorban nem a kotrásra vagy a műszerekre gondolok, hanem arra, hogy egykor szinte családtagok voltunk: vártak minket az emberek, kedvesek voltak és hálásak az elvégzett munkáért. Az idősebbek még ma is szeretettel fogadnak, de a fiatalok már úgy érzik, zaklatjuk őket, amikor az ellenőrzés miatt becsöngetünk. Láthatóan nem értik, hogy értük dolgozunk."

A szabadság – az vonzott mindig is

"Mikor kéményseprőnek álltam havi 1950 forintos kezdő fizetéssel, azért tettem, mert nem volt más. Dolgozni kellett, apám is ezt csinálta, hát nekem is jó volt. Beleszoktam és megszerettem, élveztem azt a szabadságot és változatosságot, amit ez a szakmunka adott: hogy megtervezhetem magamnak a napi feladataimat, amit kiszínez az ügyfelekkel való beszélgetés. Budapest gyönyörű a háztetők magasából. Később a fiaim is követtek a szakmába. Egy ideig mindketten, ma már csak a kisebbik fiam kéményseprő, de ő már kisgyerekként is szeretett köröttem sündörögni, bejárni velem „dolgozni”. Így aztán az óvó néni után csak másodikként tudtam meg, hogy egyszer ő is kéményseprő lesz.

A szabadságszeretet nem csak a munkában jellemez, hiszen motorozom is. Tizenkét évig Chopperem volt, ma egy gyönyörű „vassal” 900-as Triumph-fal tolom. Veresegyháziként összejárok a helyi motorosokkal, a Defenderekkel meg a Veresi Grizzlykkel és együtt élvezzük a robogást. A legszebb utam az volt, amikor 35 motorossal együtt beutaztuk Székelyföldet. No, oda visszamegyek, amikor nyugdíjas leszek."

Az asszony már kombinál

"H’ja …hogy mit csinálok nyugdíjasként? Nincsenek fix elképzelések, de majd kérdezzen meg egy év múlva és elmesélem (nevet és megmutatja a lottószelvényét). A feleségem már kitalált néhány dogot és mindig akad ez-az, amit meg kell javítani a ház körül vagy a kertben. Egy biztos, megtanultam jól bánni az időmmel és unatkozni nem fogok."